A csoportban alkalmazott elméleti és gyakorlati megközelítés
Kutatások szerint azok a nők, akiket valamilyen férfi bántalmaz, nem különböznek a nem bántalmazott nőktől személyiségükben, és nincs olyan lelki betegség, amely bántalmazottságra hajlamosítana. A bántalmazott nők között gyakoribb az alacsony önértékelés, a depresszió, a szorongás, ám ezek a bántalmazás következményei, nem pedig okai. A bántalmazást tehát nem bevonzza az ember, a bántalmazott nők nem húznak tudat alatt hasznot a bántalmazásból, hanem azt – rendszerint – egy férfi csinálja velük, és ez rombolja a lelki egészségüket. Például bántalmazó férfiak rendszerint kifejezetten megkérdőjelezik a párjuk képességeit (hülye vagy, rossz anya vagy, stb.), amelyből következik az alacsony önértékelés.
Ugyanez a helyzet a bántalmazás enyhébbnek tekintett formáival, azokkal az esetekkel, amikor a férfi nem nyíltan erőszakos, hanem finom manipulációkkal éri el, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség érvényesüljön a párkapcsolatban, és a dolgok úgy legyenek, ahogy neki kényelmes. Nők okkal elégedetlenek vagy egyenesen depressziósak, amikor úgymond „mindenük megvan”, ami társadalmilag kívánatos, csak közben – ahogy az társadalmilag kívánatos – sokkal több munkát végeznek, mint a párjuk, ha a háztartással és gyerekekkel töltött fizetetlen munkaórákat is beleszámoljuk. Ami kizsigereli őket, és amiből így következhet a depresszió. Ezekben az esetekben sem a nő személyiségével van baj, hanem annak a férfinak a viselkedésével, aki fenntartja az egyenlőtlen munkamegosztást.
Ebből kiindulva az egyenlőtlen kapcsolatokban élő nőknek indított csoportban nem azzal foglalkozunk, hogy a nők feltételezett személyiségpatológiáját feltárjuk és meggyógyítsuk, hanem a párkapcsolatban lévő egyenlőtlenség feltárásával, a bántalmazás hatásaival és azzal, hogyan lehet az egyenlőtlenségből kikerülni, és a bántalmazótól minél távolabbra jutni.