Testmozgás
2013.09.19.
Csillióbilló kutatás bizonyította a rendszeres testmozgás áldásos pszichológiai hatásait. Hogy a testi hatásokról ne is beszéljek. Ebben az írásban szeretnék kedvet csinálni a mozgáshoz.
Sok ügyfelem fordul hozzám azzal a kéréssel, hogy segítsek nekik elviselni nehéz élethelyzeteket. Az egyik leggyakrabban ajánlott eszközöm a rendszeres testmozgás, ugyanis bizonyított tény, hogy kiegyensúlyozottabbá tesz. A legalább 45-50 percig, megszakítás nélkül végzett, viszonylag aktív testmozgásnak (úszásnak, futásnak, gyors gyaloglásnak, tenisznek, biciklizésnek, evezésnek, de a súlyzózásnak nem!) az a hatása már azonnal is, hogy elhasználja a stresszhormonokat, és jólléthormonokat termel. Hosszú távon pedig a rendszeres testmozgás megnöveli a lelki teherbíróképességet. Ha az ember rendszeresen edz, akkor lelki értelemben is edzetté válik, többet fog bírni. Nem az edzőteremben felemelt kilókra kell gondolni, hanem az állóképességet fejlesztő mozgásformákra. (Milyen hülye ez a szó, hogy állóképesség, inkább mozgásképességnek kellene lennie.) És akkor csak megemlítem a különböző önvédelmi módszerek hatását, amelyek rendszerint segítenek az embernek abban, hogy valóban nagyobb biztonságban legyen, és ennek következtében magabiztosabban lépjen fel emberi kapcsolataiban.
Sok embernek el van rontva a mozgáshoz való kapcsolata, mire nálam ez a téma előkerül. Hogy ne az ügyfeleimet beszéljem ki, magamon fogok példálózni.
Kezdődött ott, hogy a környezetem már egészen kis koromban le akart szoktatni a mozgásról. Ez eléggé általános. Ha figyeljük azt, ahogy a szülők a gyerekekkel beszélnek, folyton halljuk, hogy mondják nekik, hogy: "Ne szaladj, elesel!" "Ne mász fel, leesel." "Ne hintázz!" A gyerekek képességeit e téren nagyon alábecsüljük. Például minden gyerek veleszületett képességgel rendelkezik a mélység észlelésére, és nem kell korlátozni, hogy ne ugorjon bele gödrökbe vagy szakadékokba. Sokkal többet korlátozzuk a gyerekeket a mozgásban, mint kellene, mert így akarjuk kényelmesebbé tenni a saját életünket. Lehetőleg ne mozogjon, üljön csöndben. A manapság oly divatos figyelemzavar és hiperaktivitás gyakran egyszerűen csak annyi, hogy a gyereknek van mozgásigénye, és ez terhes a szülőnek.
A mozgáshoz való viszonyomat a kinézetemhez való viszonyom is meghatározta. Fiatal felnőtt voltam, amikor elhatároztam, hogy a húspiaci ízlésnek jobban megfelelő testet akarok, és elkezdtem edzőterembe járni. Az edzőterem szörnyű hely, a súlyzózás unalmas, és persze ha az ember teste már kezd hasonlítani az A osztályú marhahúsra, akkor is van mindig valami további kívánnivaló. Elégedett tehát nem lettem. Lehet olvasni olyan pszichológiai cikkeket, amelyek arról szólnak, hogy az ember kinézetének a javulásával nő az önbecsülése. Nekem és több ügyfelemnek azonban nem ez a tapasztalata: nem lettünk elégedettebbek magunkkal.
A tánc volt az első olyan szervezett mozgásforma az életemben, amely azt az élményt nyújtotta nekem, hogy mozogni jó. Végre élveztem a társas együttlétet és a zenét. Így a tánc bejárat lehet más olyan embernek is a mozgáshoz, akinek elvették a kedvét mozogástól, de szereti a zenét és a társaságot.
A második mozgásforma, amivel kapcsolatban felfedeztem, hogy lehet élvezni, a jóga volt. Itt az volt a nagy felfedezés, hogy a jógában nem az számít, ami tornaórán, hogy gyorsabb vagy-e, mint a másik, az sem érdekes, ami az edzőteremben, hogy van-e már akkora bicepszed, mint Arninak, hanem az a lényeg, hogy neked belülről kényelmes-e a tested. Ha van összehasonlítás, az csak azzal van, hogy tegnap el tudtad-e érni a lábfejedet, és ma eléred-e. Ezért a jógát nagyon ajánlom olyan embereknek, akiknek valamilyen külső szempont határozza meg a testéhez való viszonyát, például nőknek, akik elégedetlenek a testükkel, és menekülni szeretnének a szépségideálok hatása elől.
Később áttértem egy jógaelemeket is tartalmazó tornára, az önismereti tornára, amelyet azóta is művelek, és amely valóban teljesen megváltoztatta az életemet. Csak egy változás: előtte mindig lehangolt a tél, most télen-nyáron energikus vagyok. (Azt nem mondom, hogy ugyanannyira, mert többet alszom az éjszakák hosszabbodásával, de lehangolt nem leszek.) Az önismereti torna kifejezetten olyan tornasor, amelynek az a célja, hogy optimalizálja az ember stressz-szintjét, ezért mindenféle lelki problémákkal küzdő embereknek ajánlom.
Az önismereti torna átalakította a többi mozgásformához, így az úszáshoz való viszonyomat is. Azzal az önismereti személettel kezdtem hozzáállni, hogy nem azt figyeltem, hogy a szomszéd sávban gyorsabban úsznak-e, hanem hogy nekem mit okoz az úszás a testemben ott azonnal és aztán egész nap, vagy hogy ha felemelem a fejem, akkor lesüllyed a csípőm. Sebesség helyett kecsre és kellemre kezdtem úszni. Kecs alatt nem azt értve, hogy a nézőnek szép-e, hanem hogy feszült-e a tartásom, vagy elengedett, küszködök-e a vízzel, vagy eggyé váltam vele. Kellem alatt azt értem, hogy a víz simogatására, megnyugtató ölelésére figyelek. Vagy a buborékokra, ahogy csillognak a víz alatt a napfényben. Vagy a robbanásra, ami a fejest ugrás, és aminek energiáját egész napra elviszem magammal. Vagy amit a mellkasomban érzek tőle, mintha szerelmes lennék, vagy jót sírtam volna. Hát ja, ezt is ajánlom sokaknak.