Lehet-e jó apa a bántalmazó?
2013.09.26.
Nem. (Ritka kivételtől eltekintve.) Ezt részletezi az ebben a cikkben bemutatott könyv.
Lundy Bancroft, Jay G. Silverman és Daniel Ritchie: Lehet-e jó apa a bántalmazó? A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. Budapest: Háttér Kiadó – NANE Egyesület, 2013.
Ahogy a fülszövegben írtuk (ugyanis én voltam a könyv egyik fordítója), a "szerzők több évtizede dolgoznak bántalmazókkal foglalkozó csoportokkal, illetve bíróság által kirendelt szakértőként gyerekelhelyezésért, szülői felügyeleti jogért és kapcsolattartásért indított eljárásokban. Az ezekre vonatkozó szakirodalmat és saját, több mint 2000 partnerbántalmazási esetre kiterjedő tapasztalatukat összegzik ebben a könyvben."
Az eredmény páratlan munka. Eddig ahány bátalmazott ügyfelemnek ajánlottam, mind azt mondta, mintha az ő családjáról írták volna. Ez a könyv nevet ad a bántalmazott nők tapasztalatainak, megnevezi és leírja azokat a sokszor észrevétlenül folyó manipulációkat, amelyeket a bántalmazók a gyerekeket felhasználva követnek el. A könyv egyébként első sorban szakembereknek íródott, hogy felismerve a bántalmazók gyerekekkel szembeni viselkedését, ne adják nekik a gyereket, és maximum felügyelt kapcsolattartást ítéljenek meg, de azt is csak akkor, ha a gyerek kifejezetten kéri a kapcsolattartást.
Azon túl, hogy a szakmai ajánlások mind határozott állásfoglalások az áldozatok emberi jogai mellett, a legizgalmasabb részek nekem a bántalmazónak a gyerekekkel szembeni viselkedését és gondolkodásmódját leíró fejezetek voltak.
A bántalmazók általában autoriter szülők, vagyis ahogy a partnerüktől, a gyerektől is feltétlen engedelmességet várnak. Ugyanúgy irreális elvárásaik vannak a gyerekeikkel, mint a partnerükkel szemben, általában úgy kezelik a gyerekeiket, mintha felnőttek lennének. Ennek megfelelően sokkal gyakrabban erőszakosak a gyerekeikkel, mint a partnerükkel nem erőszakos férfiak.
A bántalmazók folyton azon vannak, hogy különböző módszerekkel aláássák az anya és a gyerek jó kapcsolatát. Az csak egy dolog, hogy direktbe szidják az anyát, vagy felülírják szülői döntéseit. Gyakori, hogy a saját oldalukra állítják a gyereket azzal, hogy megengednek neki olyan dolgokat (késői lefekvés, iskolai kötelességek elhanyagolása, édességevés), amiben az anya határokat szab. Nem ritka, hogy kivételeznek általában az elsőszülött fiúgyerekkel, ami megosztja a családot, és rontja a fiúgyerekek anyjukhoz fűződő viszonyát, mert azt közvetíti, hogy a férfiak, fiúk felsőbbrendűek a nőknél, lányoknál. Más módon is ellentétet szítanak a családtagok között, például elmondják az egyiknek a másik titkait, vagy hazudnak arról, hogy a másik szülő mit gondol a gyerekről. Aláássa az anya-gyerek kapcsolatot maga a bántalmazás is, hiszen a gyerek azt tanulja meg, hogy a fizikai erőszak jogos, ha a nő például nem áll a férfi rendelkezésére, ezért viszonylag sok partnerbántalmazást látott fiú kezdi verni az anyját kiskamasz és kamasz korában. Pedig a szerzők által idézett kutatások szerint leginkább az tudja segíteni a gyerek felépülését abból a traumából, hogy tanúja lett az anyja ellni erőszaknak, ha jó a kapcsolata az anyjával.
Általában is jellemző a férfiakra, hogy nem veszik ki az őket megillető részt a gyerekekről való gondoskodásból. A bántalmazók viszont rendszerint egyenesen felelőtlen és elhanyagoló szülők. Sajnos ennek sokszor nem az a hatása, hogy a gyerekek eltávolodnak az elhanyagoló szülőtől, hanem épp fordítva, hálásak minden csepp figyelemért, amit a bántalmazó rájuk szán. A gyerekek azért is hálásak lehetnek, és kötődhetnek a partnerét bántalmazó apához, mert az nem veri őket, vagy ha igen, esetenként megkíméli őket.
Külön rész tárgyalja azt, milyen hatása van a gyerekekre a kapcsolattartásnak. Azon túl, hogy a fent említett manipulációk és erőszak tovább folytatódnak, a kapcsolattartás folyamán viszonylag gyakran növekszik a gyerek elleni erőszak mértéke. A bántalmazónak, aki a válás előtt azt szokta meg, hogy a partnere gondoskodik a gyerek szükségleteiről, és aki egyébként is a saját szükségleteivel van elfoglalva, hirtelen gondoskodnia kell a több órára, napra nála levő gyerkről. Ez sok bántalmazót ingerültté tesz, amit a gyereken ver le. Megnövekszik a kapcsolattartással a gyerek elleni szexuális erőszak kockázata is, mivel a bántalmazók tipikusan a párjuk jelenlétében vannak együtt a gyerekkel, amikor együtt élnek még vele, és a nő jelenlétében remdszerint visszafogják mafukat, míg a kapcsolattartások folyamán egyedül maradnak a gyerekkel.
Külön fejezet folglalkozik a partnerbántalmazó férfiakkal, mint incesztuselkövetőkkel. A partnerbántalmazók és az incesztuselkövetők sok tekintetben hasonlítanak. Mindkét csoportot alapvetően a saját szükségleteinek kielégítése érdekli, ráadásul jogosnak is tartják, hogy azokat a partnerükkel vagy a gyerekükkel elégíttessék ki. Emellett érzéketlenek más emberek szenvedésére, hiszen ha érzékenyek lennének, nem tudnának erőszakot elkövetni, mert megsajnálnák az áldozatot, amikor a félelemtől és fájdalomtól eltorzult arcára néznek. Nem csoda, hogy a szerzők által idézett statisztikák szerint a partnerükkel erőszakos férfiak között nagyobb a gyereküket is molesztáló férfiak aránya. Általános tévhit, hogy a gyereküket szexuálisan bántalmazó férfiak szexuális érdeklődése kifejezetten gyerekek felé irányulna. Valójában a legtöbb saját gyerekét molesztáló férfi szexuális érdeklődése átlagosnak mondható, és felnőttek felé irányul. Ennek megfelelően pszichológiai tesztekkel sem lehet megkülönböztetni az incesztuselkövetőket az incesztust el nem követő szülőktől. Ezeket a férfiakat nem az különbözteti meg, hogy perverzek lennének, hanem a már említett jogosultságtudatuk, hogy joguk van a partnerüket és a gyerekeküket saját tulajdonú használati tárgyként kezelni. Ez az alapja a szexuális erőszaknak, nem a gyerekek iránti érdeklődés.
A szerzők jópár egyéb sztereotípiával is elbánnak: hogy a bántalmazók pszichiátriai betegek lennének, hogy a bántalmazást az alkohol vagy a drog okozza, hogy a bántalmazók gyerekkorukban maguk is mind bántalmazást tapasztaltak, vagy hogy elveszítenék a fejüket, és azért ütnek. Ezeket az népszerű tévhiteket mind tudományos kutatásokkal cáfolják.
Amerikában már a 70-es évek óta zajlanak próbálkozások a bántalmazók megreformálására. Az ezekről szóló kutatásokból kiderül, hogy például annak, ha a férfit leszoktatják az alkoholról, kb. 1/3-1/3-1/3 arányban az az eredménye, hogy (1) kevésbé lesz fizikailag erőszakos, (2) ugyanolyan erőszakos marad, (3) erőszakosabb lesz, mert józanul könnyebben tudja megtervezni és kivitelezni az erőszakos cselekedeteket. Ráadásul a bántalmazókkal folytatott kutatásokból kiderül, hogy sok bántalmazó azért iszik, mert tudja magáról, hogy olyankor több erőszakot megenged magának. Vagyis nem az alkohol okozza az erőszakot, sőt, egyes esetekben kifejezetten az alkohol gátlásokat oldó hatását használják a bántalmazók arra, hogy a fizikai erőszak határát átlépjék, és az előre eltervezett erőszakot kivitelezzék.
Egész fejezetben cáfolják a szerzők azokat az elméleteket is, amelyek szerint két egyenlő fél konfliktusa, vagy egyenesen a bántalmazott okozza a partnerbántalmazást. Kritizálják például Johnston és Campbell konfliktusos válásokra vonatkozó tipológiáját. Johnston és Campbell szerint az ilyen válások egyik fajtájában a nők által kezdeményezett erőszak mutatkozik meg. Ez szerintük abból áll, hogy egyes esetekben a válás környékén a férfi elveszíti a fejét, és fizikailag bántalmazza a nőt, míg a nő alig erőszakos. Ez legtöbbször súlyos erőszakba torkollik. A szerzők joggal értetlenkednek, hogy miért nevezi ezt Johnston és Campbell nők által kezdeményezett erőszaknak.
Fontos lenne, hogy minden, a családon belüli erőszakkal kapcsolatba kerülő szakember olvassa ezt a könyvet. Ahogy írtam, nemcsak szakembereknek, hanem érintetteknek is ajánlom. Fontos, hogy a bántalmazott nők ne higgyenek annak az általános közvélekedésnek, hogy a gyerek egészséges fejlődéséhez apa kell. Egyébként sem igaz az a sötét kép, amelyet az apa nélkül felnövekvő gyerekek sorsáról szeretnek festeni, ez a könyv pedig azt mutatja be, hogy ha az apa partnerbántalmazó, akkor meg kifejezetten rosszat tesz a gyereknek, ha kapcsolatban van vele. A bántalmazásból való kijutásban, illetve amíg tart, a bántalmazás, annak elviselésében fontos szerepe van annak, ha a tapasztalatainkat például egy ilyen könyv, megerősíti.